Chapter 2.

Mégis hol vagyok? Kinyitottam a szemem,sötét volt. Vajon meddig lehettem kiütve? Megpróbáltam felülni,a fejem sajgott a fájdalomtól,a bordáimhoz kaptam,valami nedveset éreztem,lüktetett.Fel is nyögtem,aztán oldalra hajoltam és elhánytam magam. Hirtelen röhögést hallottam a sötétből. A hang felé fordítottam a fejem.

- Ki az? Ki van ott?-kérdeztem,de nem jött válasz,csak halk morajlás.- Hahó?!Hol vagyok?
- Sokat kérdezősködsz. Te tényleg elhánytad magad egy kis vértől?!-végre megszólalt,a hangja szánalmasságot sugallt.
- Miért vagyok itt?-kérdeztem,de nem kaptam rá választ és az alak köddé vált. A hideg futkosott a hátamon.

Több órán keresztül voltam egyedül,étel nélkül abban a sötét szobában. Próbáltam aludni,de megkordult a gyomrom és sehogy sem ment. Azt hittem már,hogy kiéheztetnek,hogy éhen haljak.Ám ekkor zajokat hallottam.

- Élsz még kislány?-ez ugyan az a lenéző,szánalmas hangnem volt.
- Fiú vagyok. -válaszoltam,próbáltam mélyen,de a különböző fájdalmak miatt ez nem sikerült annyira.
-
 Bizonyára már éhes vagy,szóval hoztam neked valamit.-felsóhajtottam,ahogy ezt kimondta. Végre ehetek! Még mindig vaksötét volt,de már éreztem az étel illatát.
- Nem veszed el?-kérdezte halkan nevetve. Kinyújtottam a karjaim,az egyik kezem hozzáért a felettem álló alak kezéhez. Jég hideg volt,az én meleg kezemnek.

- Milyen hideg a kezed..--motyogtam.
- A tiéd meg forró.-elhúzta a kezét,aztán kiment. Olyan fura érzés fogott el,elment az étvágyam is tőle. Néztem magam elé.

Nem sokára viszont,nagyon megéheztem. Az ételért nyúltam,nem igazán érdekelt mi az,elkezdtem enni. Nem tartott sokáig,annyira éhes voltam már. Azzal nem számolt,hogy evés után szomjas az ember?!  Morogtam magamban,reméltem,hogy eszébe jut és hoz nekem inni. Ha enni adott,csak nem akar megölni.

Nem is tudom,amióta megérintettem a kezét véletlenül,már nem félek. Eddig sem féltem úgy,inkább kétségbeesett voltam,de már nem. Valahogy olyan érzésem volt,hogy az a srác,aki lenézően beszél velem,valójában jóember.

- Még mindig élsz?!-hallatszott. Felkaptam a fejem.
- Visszajöttél?!-lelkes voltam.
- Neked meg mi bajod?!-mordult rám. Nem válaszoltam,tapogatózni kezdtem a sötétben.- Te mit csinálsz?!

- Nincs itt egy villanykapcsoló ?-kérdeztem,mire hirtelen elsötétült minden. Éles fájdalmat éreztem,több helyen is. A fülem zúgott,mellette mégis egy csomó zajt hallottam. Fogalmam sem volt,mi történik velem.

- Csipkerózsika?-szólalt meg egy hang. Kinyitottam a szemeim,órák vagy napok óta először fényt láttam.
- Mi történt?-kérdeztem erőtlen,rekedtes hangon.
- A sebed,az oldaladon..-válaszolta,sajna a hatalmas fénytömegtől,semmit sem láttam. A sebhez nyúltam,felszisszentem.

Halk nevetést hallottam,majd lépteket.
- Pihenj.-mondta ideérve. Megráztam a fejem,kinyújtottam a karjaim,megragadtam az alak felsőjét és magam felé húztam,hogy végre láthassam az arcát,meg persze azért is,hogy behúzhassak neki egyet.
- Öhh...-lesokkoltam.

- Engedj el!-kitépte magát a karjaimból és hátrálni kezdett,de már megláttam az arcát.
- Ta...tanár úr...?!-elsápadtam,nem tudtam mihez kezdjek. Ordítani akartam,a kezeim ökölbe szorultak és tényleg ordítottam.

- Mi ez az egész?! Ki vagy te?!-már arra sem volt érdemes,hogy magázzam.
- Figyelj kölyök,bármit is láttál,lehet amiatt a seb miatt van a bordáidnál,de ne aggódj. Most már biztonságban vagy.-mosolygott. A lába elé köptem.

- Amint fel tudok innen kelni szétverlek!-fenyegettem. Egy pillanat alatt az ágyamnál termett,a kezét a nyakam köré fonta és a párnába nyomta a fejem.
- Rossz embert fogtál ki. Pláne,hogy egy darabig még a tanárod leszek. Tehát,úgy kell beszélned és viselkedned,mint eddig.

Kapkodtam levegő után,de alig kaptam. Nyöszörögtem,hátha elenged,de nem így lett,borús kék szemekkel nézett rám. A kezeimmel,megpróbáltam eltolni,de nem volt bennem egy csepp erőm sem. Le vagyok gyengülve teljesen. Tehetetlenül behunytam a szemeim.

- Ne akarj ilyen könnyen meghalni.-ezzel elengedett. Hatalmas levegőt vettem,aztán felültem és elkezdtem köhögni.
- Normális vagy?!-kiáltottam. Visszafordult az ajtóból,egyenesen fölém hajolt.
- Mit mondtam az előbb?!

- Nem emlékszem...-vágtam rá,ekkor hirtelen a bordáimhoz nyúlt,pont a sebhez. Erősen megnyomkodta,én meg felordítottam.
- Elég!-kiabáltam fájdalmasan. Végigsimította a sebet az ujjaival,erre nem számítottam.
- Tudja mit,ha én is,akkor talán ön is.-megfordult és kiment az ajtón. Értetlenül néztem utána.

Vajon mit akart az előbbivel kifejezni?! Talán a magázásra utalt? Nem értem miért kéne magáznom,amikor majdnem megölt. Sőt lehet meg is akar ölni. Még hogy a tanárom..soha sem lesz az! Ha kell én üldözöm el!

- Már megint min morog?-az ajtó kinyitódott. Nem foglalkoztam vele,kinéztem az ablakon. De azért néha a szemem sarkából figyeltem. Nem tágított az ajtóból.
- Menj ki! Nincs szükségem arra,hogy piszkálj,ha meg meg akarsz ölni,akkor gyere itt vagyok!-hadartam el a kinti világot fürkészve.

- Ki mondta,hogy meg akarom ölni?-kérdezte.A hangneme most nem volt gúnyos.
- Szóval magázzam én is?-kérdeztem lenézően.
- Természetesen,elvégre a diákom vagy.-válaszolta. Halkan nevetni kezdtem.
- Soha többé! Szálljon ki az életemből! Miért tartottak fogva ?!-kérdeztem.

- Mennyire verte be a fejét? Pár napja találtam egy elhagyatott helyen feküdni,ezért behoztam a kórházba.-magyarázta,pont olyan hangnemben,mint egy tanár. Az agyamra ment ezzel. Inkább csak bólogattam. Láttam,ahogy a mellkasa megemelkedett,majd hatalmas levegőtömeg szabadult ki.
- Szóval az egészet csak képzeltem?

Bólintott,
- Tanár úr,hazudni bűn.-válaszoltan a bólintására. Ismét felém közeledett.
- Sajnálom,kedves Hugh.-ekkor a fülemhez hajolt.- Már elmondtam,hogy megjárod.-nyomatékosította,aztán egyszer csak éles fájdalmat éreztem a nyakamba,megharapott és megszívta a nyakam.

Akaratlanul is felkiáltottam,vártam valami indoklásra,de csak felegyenesedett,rám kacsintott és kiment. Hosszasan magam elé meredtem. Próbáltam felfogni mi történt. A nyakamhoz kaptam,hogy tényleg megharapott-e. Még kicsit nyálas is volt a nyakam és szinte égetett. Reméltem,hogy nem marad nyoma.

Chapter 1.

*Harry szemszöge*

Reggel alig akartam felkelni,szerintem tuti elkésem. Megint ordibálni fog velem Cayn tanár úr,feleltet valami teljesen új anyagból,amit nem tudok.
Egész végig ezen gondolkoztam,amíg a suliba igyekeztem.

Végre elértem az ajtót,kinyitottam,elindultam a második emeletre.
- Harry!-lépett oda hozzám az egyik csaj,nem tudom mi a neve. Intettem neki,majd elindultam a helyemre. - Hé...várj !-szólt utánam. Leültem a helyemre,azaz felültem a padra,váltottam pár szót a legjobb haverommal,de megzavart folyton ez a lány. Megfordultam.

- Igen,mit szeretnél?-kérdeztem.
- Még új vagyok..és arra..arra gondoltam..-magyarázta.
- Nem kísérgetlek sehova.-ezzel visszafordultam. Már csak annyit hallottam,hogy a lány motyog valamit,talán sírva is fog fakadni.

- Olyan szemét vagy.-mondta a haverom, Blake. Visszafordultam a lányhoz és átöleltem. Hatalmas szemekkel,elpirulva nézett rám.
- Hogy hívnak?-kérdeztem.
- Kim..-mondta halkan. - Már egy hete idejárok..és...már akkor..már akkor,amint megláttalak..nem

tudom,hogy lehet-e ebből valami..de azt hiszem..szerelmes vagyok beléd..!-mikor befejezte,felnézett rám,a szemei kicsit könnyesek voltak. Sóhajtottam egy nagyot.
- Nézd,sajnálom,de engem nem igazán érdekel.-lekoppintottam mire kifolytak a könnyei.-Hé,ezért igazán nem kell sírnod..-nyugtatgattam,fel sem tűnt,hogy bejött valaki az ajtón.

- Sziasztok.-köszönt egy ismeretlen hang. Talán új tanuló? Nem..nem ilyen hangja lenne. Viszont eszem ágában sem volt,megfordulni,hogy megnézzem. Hirtelen csattanást hallottam,ezután csend lett,csak ez a csaj sírt és motyogott valamit.
- Úgy tudtam,ha bejött a tanár mindenki idenéz és csendben marad.-hallatszott. Nem érdekelt,csak a lányt néztem.

- Hogy hívják őket?
- Hugh vagyok.-fordultam meg,aztán leblokkoltam. Odajött hozzám.
- Kedves Hugh,bejöttem,mint tanár. Tudod a széken szokás ülni,odarakd a feneked,ne oda,ahol a tankönyveid vagy a tízóraid van.-kioktatott,aztán leültem a székre,ilyet nem szoktam csinálni.

- Szóval ön kicsoda?-kérdeztem később.
- Tomlinson Tanár úr. Sajnos Cayn tanár úr nem ér rá ezen a héten. Gyakran tanított engem is,jóban vagyunk,ezért megkért,hogy vegyem át az osztályát.
- Na és ön is úgy tanít,mint Cayn tanár úr?-kérdeztem

- Nem. És most mutatkozzatok be !-utasított, Az elől ülő lányok el is kezdték. Szépen haladtunk sorban,miközben meséltek a diákok,addig az új tanár úr irkált a kis füzetkéjébe.
- Te jössz Hugh.-tétováztam,addig,amíg kicsöngettek. A tanár megfogta a könyveit és kiviharzott.
- Basszus,de helyes! Remélem a jövőhéten sem lesz Cayn tanár úr!!-a lányok odavoltak érte,

Megforgattam a szemem,kimentem a folyosóra sétálni egyet. Ott állt az új tanár a folyosón,beszélgetett pár tanárral. Vissza is mentem a terembe,leültem a helyemre. Nem sokára becsengettek. Ez az óra unalmasan telt,mindenki a harmadik órát várta,hogy az új tanárral lehessen.De ismét késett vagy 10 percet.

- Kihagytunk még pár embert,de akkor őket jellemezze az osztály.-lépett be Tomlinson tanár úr.
- Tanár úr!-jelentkeztem. Bólintott.
- Most meséljen ön.
- Mit is.. Na jó rendben. Nem ti lesztek az első osztály,akit tanítok.-kezdett bele.

- Tanár úr,jelenleg milyen kapcsolatban van?-kérdezte az egyik lány,nem hittem a fülemnek.
- Ez igazán érdekes kérdés,nem is..inkább meglepő kérdés.-válaszolta. Ezután a többieket kérdezgette és engem ismét kihagyott. Nem igazán értettem miért..
 Ma már nem találkoztunk vele többet,mégis mindenki róla beszélt. Már kezdett idegesíteni..nagyon.

- Hé,hát neked mi bajod?-kérdezte Blake. Megrántottam a vállam.
- Az új tanár. Mindenki áradozik róla,pedig nem nagy szám.
- Csak nem féltékeny vagy?!-röhögött Blake. Megráztam a fejem és elindultam a táskámmal a kijárat felé. Elég borús volt az idő. Nem akartam megázni,ezért egy nem rég felfedezett rövidebb úton indultam el.

Már félúton jártam,mikor szitkozódást hallottam. Kíváncsi lettem,ezért gondoltam közelebb megyek. Egy elég elhagyatott helyre tévedtem.
- Menj a francba !-hallatszott,még jobban felkeltette az érdeklődésem,közelebb mentem. Láttam egy alakot,amint egy helyben áll egy fémszínű táskát szorongatva.

- Add azt szépen ide !
- Még mit nem! Menj szépen vissza kislányokat erőszakolgatni az iskolába!
Ezután csend lett. Nyomasztó csend. Csak a szélt fújt.Még mindig nem történt semmi. Meguntam és már azon voltam,hogy elindulok.

- Ne...kérlek ne... Te..tessék itt a táska!-megfordultam,de már csak egy csattanást hallottam és láttam amint elterül a földön az egyik alak. Ledermedtem. nem bírtam megmozdulni.
- Nyugi nem látta senki..Most le kell tennem.- Kiszúrt,szinte éreztem a tekintetét,mintha egy kés lett

volna. Éreztem,a fájdalmat,ahogyan végighúzza rajtam. Tisztán hallottam a lépteit. A földet néztem,ekkor vettem észre,hogy a földön fekvő alak vérzik és meg sem mozdul. Lelőtte.
- Te mit keresel itt?-kérdezte mélyebb hangon. Nem kaptam levegőt,majd hirtelen elsötétült minden.

Prológus

Mi értelme a létnek,ha nincs célunk ? Ezt a kérdést fontolgatja Louis Tomlinson huszonéves tanhallgató is. Körülötte minden tökéletes, az ég világon semmi baja sincs. Átlagos családban él, szereti a testvéreit,mindennap ugyanazt csinálja és saját bevallása szerint nem unja. Váratlanul megbízást kap, segítenie kell egy volt tanárjának. Nem repesett az örömtől, hisz ugyan mi érdekes történhet egy helyettesítésen ?

TÉVEDETT. 

Élete egész különös módon, az iskola legrendetlenebb osztályával változik meg. A rakoncátlan gyerekek különös érzést keltenek a komor,kissé nagyképű fiatalban.
Mindenki figyelemmel kíséri az új tanárt,kivéve az osztály,sőt az iskola "nagymenőjét". Ő a lehető legjobb módon próbál megszabadulni a tanítótól. Egyáltalán nem érdekli semmi, de emberére talált Louis személyében. Kiderül,hogy a tanár úr egyáltalán nem olyan,mint amilyennek az iskolában tűnik. Ezt nem ismeri senki..legalábbis úgy tűnik, egyelőre.
Egy hatalmas titok talán tönkre teszi a valóság és a képzelet közti vékony határt. Amikor is valaki rájön, megpróbálja megfejteni Louis különös személyiségét.
Honnan lehet egyáltalán tudni, mi az igaz és mi csak a képzelet szüleménye? Ezt egy diák nehezen érti meg. Nem is az fáj,hogy nem olyan,mint amilyennek elképzeltük,hanem az igazság,hogy nem lehet olyan sosem.
Bonyolult mély filozófiai bontogatásnak látszik,pedig valójában mindennapi,mégis nagyon egyedi történet. Nehéz magába foglalni,azt amit sosem ismertünk. Hogy kicsoda Louis valójában? Örök rejtély,de egy képet alkothatunk róla,akár a következő történet alapján. Hogy ő a rossz vagy éppen a történet hőse,azt döntse el mindenki saját maga.